A KOBUCI szezonnyitójának apropóján zenei vakmerőségről, setlist-etikáról, tanításról, a ’broken ethno’ definiciójáról és a húsz éves Zuboly zenekar műhelytitkairól kérdeztük ÁGOSTON BÉLÁT.

– „Azt hiszem, túlságosan vakmerőek vagyunk ahhoz, hogy a fő könnyűzenei áramlatokba besorolódjunk.” - tizennégy évvel ezelőtt mondtad ezt a Zuboly és a magyar könnyűzenei paletta viszonyáról szólva. Mit jelent ez a pontos mondat ma a számotokra?
Más-más vérmérsékletű, és nagyon különböző zenei hagyományok felől érkező emberek alkotják ezt a bandát. Folk, beatbox, jazz, stb. A különbözőség az, ami elevenen tartja a figyelmet, és végül működtetni tudja, ilyen hosszú távon is a zenekart. Amikor ki-ki a saját világából, a személyisége által, koncerten, vagy a számok készítésénél egy-két zenei ötlettel beúszik, és belead valamit a közösbe, azt a többiek komolyan veszik. Talán azt nevezem vakmerőségnek, hogy fölvállaljuk valamelyik tagnak, mondjuk ki, hogy a hülyeségét, és azt a védjegyünkké tesszük.

–Mondasz egy konkrét példát? Mit mutat Neked mondjuk a Busa Pista?
Tudjuk, hogy ki mit szeret. Úgy könnyű előadói világokra hivatkozni. Tehát mondjuk Busa megtanított nekem jó pár rap nevet és stílust. Legutóbb például a Busdriver nevű kiváló szerzőt. Az egyik próbán egy alapba belekerültek népdalok, amint elektromos balalajkával játszottam. A többiek erre ráhangolódtak. Annyira fölfokozott lett a hangulat, hogy elkezdtünk indiai tabla nyelven halandzsázni. Egyszer csak eszembe jutott, hogy ez tök olyan, mint az az amerikai rapper, a Busdriver egyik száma. És erre, mint akiknek benyomták a gombot, ment a karneváli keveredés, és egyből kész lett a Bulibusz című szám a délibábos horizonton.

–Az Illéstől Ferenczi Gyuriékig van hagyománya, hogy a rockandrollt és a folkot találkoztatják, de a pophoz kevesen nyúlnak. Hogyan került nálatok a popzene tűréshatáron belülre?
– Igen, ez a kapcsolat tényleg ritkábban kerül elő. A broken-ethno, a műfaj, amit kitaláltunk magunknak, tartalmaz egy ’varázstükör/széttörés’ effektust is, hiszen a népzene már soha nem lesz olyan, mint volt. És egyre jobban össze fog törni, akárhány gramofonhengert digitalizálnak. De messzebb is mehetünk, ha a műfaji határok feszegetésére kérdezel rá. A pop csak a spektrum egyik széle. A könnyűzene és a komolyzene elválasztása Magyarországon ugyanilyen éles, sőt mélyrehatóbb. Hogy mit tekintünk könnyűzenének és mit komolyzenének egy szigorú mérce szerint dől el. Számomra felszabadító, hogy ez az alapvető határ is vakmerően eltűnik és átjárhatóvá válik a Zubolyban. Abban mindenki egyetért a zenekarban, hogy szó szerint teljesen, teljes spektrumban vagyunk nyitottak a szabadon áramló zeneiség tolmácsolására. A folktól a popon, a hip-hopon át a komolyzenéig – és vissza.

– A Facebook oldalad névjegye szerint Music Navigator vagy. A Dél-Alföldtől Budapestig nagyon sok helyen, számtalan formációban, sok közösségben vagy jelen, különböző projektekkel. Mit jelent ez a zenei navigátor pozíció a hétköznapi hajózás során?
– A zenével (és a zenében) mindig úton vagyok, utazom. Talán csak akkor van szélcsend, ha lebetegszem, vagy elfáradok. A mozgásban lét egyfelől a tanítást jelenti, ami fontos része az életemnek, másfelől természetesen a koncertezést. Ha visszatekintünk, akkor valóban sok formációt tudhatok magam mögött, nagy ez a szám, de ha előre tekintek, illetve, ha a mindenkori jelenemre gondolok, akkor igazából egyszerre két-három formációnál nincs több az életemben. De ez is legalább annyi foglalatosságot, gondolkodást és gondoskodást igényel, mint egy kántornak a következő egyházi ünnepre való felkészülés, hogy így mondjam. Nem szeretem például az utolsó pillanatra hagyni, hogy mi hangzik el a koncerten.

– Tehát lassan alakul, érlelődik a KOBUCI–koncert setlistje?
– Már kész van. És szerepel rajta például egy új szám, tele komolyzenei idézetekkel, ha már erről beszélgettünk. De nem szeretnék spoilerezni. Visszatérve a zeneközelítés/navigátor-lét témájára, a tanításban is navigálok. Látom, ahogy a gyerekeket rohadtul nem érdekli az énekóra, csak a telefonjukat babrálják. Ezért olyan témákat és váratlan eszközöket kell kitalálnom, hogy tudomást szerezzek arról, hogy ők gondolkodó emberek, figyelnek, és igenis érdekli őket, ami a digitális világon túl zajlik.

–Ha már említed a tanítványokat, tudom, nem összehasonlítható, de interakció szempontjából a zenekari lét vagy a tanítás az, ami több visszajelzést, intenzitást ad?
–Mindenképp a koncertezés, mert ott egyszerre és azonnal kap az ember odafigyelést, értékelést és felszabadultságot. Tehát ott nem játszok semmilyen szerepet, hanem az egyéniség átadja magát az áldozathozatalnak, ha szabad így mondanom. A tanításnál meg igenis van egyfajta szerepjátszás, a tanári szerepé. Egy harminc fős osztálynál nem lehet annyira barátkozósnak lenni. A zeneművészet bemutatása egy tartással kell, hogy történjen.

–Tudjuk, hogy mániákus zenekaralapító vagy. Ha tagokat választhatnál a hallhatatlanok közül egy fiktív quartetbe, kiket hívnál?
- Halottakból?

- Igen, mert különben egy szimfónikus zenekart kéne mondanod, hogy ne sértődjön meg senki.
- A Dohnányi Szimfonikusok, mondjuk jó ötlet. Mert ez nehéz kérdés, de oké, játszunk el a gondolattal, a fiktív quartet tagjai a következők. Tabla, szitár: Collin Walcott; bőgő: Charlie Haden; gitár: Szabó Gábor; szaxofon, egyéb: jómagam.

-Ezek szerint a halhatatlanokból alapvetően egy jazz formációt csinálnál?
- Alapvetően igen, de ez is gondolkodási idő kérdése. Ha a KOBUCI sorrenden igazából több órán keresztül gondolkodom, erre a kérdésre hirtelen ezt a választ tudom adni. Az biztos, hogy KOBUCI nyitóbulin a nem-fiktív Zuboly játszik teljes díszben.