Néhány évvel ezelőtt a social média három grúz lány énekét egy kicsi faluból hirtelen a világhír közelébe repítette. A Trio Mandili sikertörténete minden bizonnyal a kaukázusi-archaikus népzene megszólító erejéről szól és azóta is tart. Május 11-én este a KOBUCI Kertben a lányok zenéje kilép a digitális térből, és élőben is megmutatja, hogy a többszólamú éneklés miért a grúz kultúra egyik legvonzóbb tartománya.
1977-ben a grúz polifonikus zene hagyományaiból is válogatott az az aranylemez, ami a híres Voyager űrszonda fedélzetén az emberiség üzenetét képviselte. A Trio Mandilit alapító három énekesnő még meg sem született, amikor a szondát útjára bocsátották, de erről a zenei hagyományról azóta is legfeljebb távoli univerzumként hallhattunk a nyilvánosságban. A lányok meredeken felfelé ívelő pályája azonban kivételes, mert ebből az örökségből mertíve ők ma követők millióit érik el, és az otthonuktól nagyon messze juttatják a grúz többszólamúság üzenetét.
A filmbe illő történet kezdetén, kilenc évvel ezelőtt, három barátnő: Tatuli, Tamara és Irina egy patak partján sétálva az Aperka című dalt éneklik valahol a Kaukázus mélyén. Egyikük a telefonjával felveszi a számukra hétköznapi eseményt, és feltölti egy nagy videómegosztó platformra. Ekkor kezdődik, ha nem is a csillagközi, de a kultúrák közötti utazás a lányok számára. A videót néhány hét alatt több millióan nézik meg. Közép-Ázsiában, szerte Európában, majd a tengerentúlon is világzenei helyszínek, folk-műhelyek, óriásfesztiválok hívják meg őket fellépni.
Az idei évben Róma, Basel, Jerván, Amsterdam, valamint Barcelona után érkeznek újra Budapestre. Mindeközben népzenei albumokat készítenek, és az anyagokat továbbra is a szinte védjegyükké vált egyszerű, eszköztelen videókkal kommunikálják a közönség felé. A technikai médium és az archaikusan emberi együttállása az ő történetükben szerencsésen alakul, mint egy modern Közép-Ázsiai népmesében.
De miért lehet olyan egzotikus és vonzó az európai fül számára a grúz folk-kultúra? A kontinens peremén (Bulgáriától Szardíniáig) még ma is eleven az a népi polifónia, ami a centrumországokban már rég nem létezik. Grúziában a polifónia nemzeti identitásképző erő is, hiszen ezáltal különböznek a környező népek leginkább egyszólamú zenéjétől. Aligha véletlen, hogy ez az első grúz kulturális érték, ami a UNESCO Szellemi Kulturális Örökség jegyzékébe is bekerül.
Másfelől, ez a zenei gondolkodás alig ismeri a szóló éneklés fogalmát. A technika, ami a grúz polifónia kiindulópontját is jelenti, szinte mindegyik műfaj esetében megkívánja a szóló hang alatt legalább egy basszus hang kitartását. Ezen túl a használt hangsorok nem feleltethetőek meg a dúr-moll rendszernek, mert hangkészletük az oktávot nem 12 egyenlő részre osztja, mint az európai, és nem lentről felfelé építkezik, hanem fordítva.[1] Persze ez a zenei alapanyag különösen elválaszthatatlan az élő előadástól.
A tetrachord és pentachord hangsorok, a kvint tisztasága, a semleges terc, valamint szűk szeptimek a három lány szerény jelenlététől, személyiségétől és előadásmódjától válnak elevenné. A Kelet-Grúziában használatos húros hangszer, a panduri, és egy nyolc lyukú furulya, a salamuri az egyetlen kíséretük, minden más a hangjukra van bízva. A koncerteket valamiképp a személyesség és a tiszta közösségiség képzetei kísérik, mert a lányok a zenekar nevéhez méltó alázattal viszonyulnak az altatótól a gyógyító dalokon át a templomi énekekig mindahhoz, amit ez a hagyomány az emberi életszakaszok szépségeiről, mélységeiről tud és kifejez. A “Mandili” – egy grúz fejkendő fajta, ami tradicionálisan azt a kendőt jelenti, amit a földre dobnak, ha két vitázó férfi között békét akarnak teremteni.
Május 11-én este a KOBUCI Kertben mélyet meríthetünk ebből a világból, a felvezető koncertet az Ötödik Évszak kamarazenéje adja.
[1] Ez a bekezdés Vajda Veronika, A Kaukázus régió zenei hagyományai című szakdolgozatának megállapításaiból idéz összefoglalóan. https://www.parlando.hu/2020/2020-6/Vajda_Veronika.pdf
Youtube playlistVissza