09.03. péntek 19:30

Elefánt

19:30 Analog Balaton
20:30 Elefánt
22:00 DJ Török

Az Elefánt a Kodály Method 2012-es bemutatóján adta első önálló koncertjét és a Szendrői Csaba énekes, szövegíró, Tóth András gitáros, Kovács Zoltán billentyűs, Horváth Ede Bence basszusgitáros és Németh Szabolcs dobos alkotta zenekar azóta is változatlan felállásban alkot. 
Első nagylemezüket, a Vérkeringőt már stabil rajongótábornak mutatták be 2013-ban, és a csapat az azóta eltelt években olyan alkotó közösséggé formálódott, amely folyamatosan keresi a kreatív utakat és a megújulás lehetőségét. 
Gomoly című második albumuk 10 napig vezette a Deezer hazai hallgatottsági listáját. Harmadik nagylemezüknek, a 2017 tavaszán megjelent Minden-nek már dupla teltházas lemezbemutatót rendeztek az A38 Hajón, mert az első estére az összes jegyet elkapkodták a rajongók. A közönség egyre növekvő elismertsége mellett a szakma is díjazta a zenekar a munkásságát. Többszöri Fonogram díj jelölések mellett Szendrői Csaba és a zenekar 2018-ban az „Artisjus // Év Könnyűzenei alkotója” elismerésben részesült. 
2019-ben fővárosi koncertjeik mindegyike már hónapokkal előtte teltházas és vidéki klubkoncertjeikre is egyre nehezebb a bejutás. A tavalyi nyáron a Fishing on Orfű a Campus, a Volt, a Strand, a Művészetek Völgye és minden jelentősebb hazai és határon túli fesztiválokon adott koncertjeiken pedig bebizonyították, hogy meghatározó és megkerülhetetlen szereplőivé váltak a magyar könnyűzenei életnek.  
2019 szeptemberében jelent meg a negyedik nagylemezük EL címmel, melyet a vidéki klubturné mellett az Akvárium Nagy Halljában szintén teltházas koncerttel ünnepeltek és amely a kritikusok szerint „az eddigi legkiforrottabb, és egyben leginkább populáris lemeze a csapatnak”. (Magyar Narancs, 2019. november). 
2021. április 29-én jelent meg a zenekar új single dala, az ÉN. Az animációs klipet Bognár Bandi, a MOME hallgatója készítette. https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kult/klippremier-egy-remalom-zeneben-elmeselve-szurrealis-kepekkel-az-elefant-uj-szerzemenyeben/
Július elején KÁR címmel jött a fülbemászó, de egyben sejtelmes erős húzású dal, amihez Brauner Máté rendező, Bálint Dani operatőr és stábja készítette a klipet. Az új Elefánt slágerért megőrült a közönség, pár nap alatt bekerült a lejátszási listákba.
A zenekar 2022-ben ünnepli 10 éves születésnapját, melynek előkészületei már javában folynak. 

Early bird jegyek: 3000 Ft
Normál elővétel: 3500 Ft
A koncert napján: 4000 Ft

Kérjük, ne feledd, hogy a hatályos jogszabályban foglaltak szerint a koncert kizárólag érvényes védettségi igazolvánnyal vagy a védettséget igazoló applikációval látogatható.
A védettségi igazolványt (vagy a telefonos applikációt) a beléptetéskor személyi igazolvánnyal (vagy útlevéllel) együtt be kell mutatnod a biztonsági szolgálat munkatársainak.
Ha nem rendelkezel érvényes védettségi igazolvánnyal, sajnos érvényes jeggyel sem tudsz bejutni a koncertre.
Tizennyolc év alatti vendégeink védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében, érvényes jeggyel, de védettségi igazolvány nélkül is látogathatják a koncerteket!
A védettségi igazolvány hiánya miatt jegyet visszaváltani nem tudunk.
Megértéseteket köszönjük.