Kontraszt - Múltidő lemezbemutató koncert // vendég: Mester Csaba és barátai
Várunk szeretettel második, ‘Múltidő’ című nagylemezünk bemutató koncertjére, ami egyben a kibővült, zenekaros felállású Kontraszt első önálló koncertje is lesz!
A koncerten korábban még sosem hallott dalok is elhangzanak majd, valamint a Száz szél nagylemezről már jól ismert dalokat is hallhatjátok majd, most először teljes zenekaros hangszerelésben!
Akár voltál korábban Kontraszt koncerten, akár nem, ott a helyed!
A zenekar tagjai:
Mirtse Kori - ének
Csizmazia Zsolt - gitár
Balázs Mihály - billentyű
Molnár Péter - basszusgitár
Holdosi Attila - dob
A Kontraszt a 2019-ben alapított Kontraszt duó zenekarrá bővült felállása. A korábban
duót alkotó Mirtse Kori (ének) és Csizmazia Zsolt (gitár) dalaikkal elnyerték a Fülesbagoly tehetségkutató “legjobb dalszövegíró” és “legjobb női énekes” díját, majd az Öröm a zene tehetségkutató országos döntőjének első helyét is megszerezték, az új, zenekaros felállás pedig a DAL 2022 című műsorban debütált. A koncerten mind a Száz Szél című első albumuk, mint a 2022-ben megjelenő Múltidő című nagylemezük dalai is hallhatóak lesznek, immáron teljes zenekari hangzásban. A kibővült hangszerelésű dalokban a zene energiája felerősödik, így alátámasztva a csontig hatoló, tartalmas szövegek mondanivalóját.
VENDÉG: Mester Csaba és barátai
Jegyek elővételben az online jegyrendszeren keresztül, valamint a helyszíni jegypénztárban 1500 Ft-os áron, továbbá normál jegyek a koncert napján online, illetve a helyszíni jegypénztárban, nyitvatartási időben, 2000 Ft-os áron kaphatóak.
A lemez megjelenését és a lemezbemutatót az NKA Hangfoglaló Program támogatta.