Magidom // egy5egy
Alternatív gitárzene a négyzeten: Magidom és egy5egy a Kobuciban!
"Esendő halandó" címmel négy év után jelentkezik új nagylemezzel a Magidom, a friss dalok pedig a zenekar legnagyobb nyári koncertjén, a Kobuci színpadán is megszólalnak. Az album az emberi tökéletlenséget járja körbe a globális homo sapiens kritikától az egészen személyes, egyéni szintű kérdésekig. A Magidom alternatív popzenei forgatagában együtt bolyonghatunk a cipőbámuló melankóliától egészen az életigenlő eufóriáig, a zenei megoldásokban főként az indie rock és akusztikus folk keveredik, míg a szövegekben a magasba és mélybe vágyó gondolatokat sokszor az irónia ellenpontozza. Akinek füle van, hallja meg!
Az estét a lélekszaggató altert játszó egy5egy nyitja. A zenekar célja a lélek darabokra szedése, leporolása, majd újra összerakása: innen a lélekszaggató alter megnevezés. A dalszövegek táncot járnak a hangszerekkel, így teremtve minden dalban egy önálló, sajátos világot. A zenekar mozgatórugója az egymásba, és a hallgatókba vetett hit és szeretet — ezek megemlítése nélkül nem is lenne értelme zenekarról beszélni. 2022 októberében jelent meg első, Szépek voltak egyszer című nagylemezük, melyet a ZAJZAJZAJ stúdióban vettek fel Pécsett, Egyedi Péter produceri zsenialitásával fűszerezve.
Jegyárak:
Early bird: 2900 Ft
Elővétel: 3500 Ft
A koncert napján: 4000 Ft