09.21. péntek 20:00

Szabó Balázs Bandája

Szabó Balázs dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó. Előadói pályáját egy szál gitárosként kezdte, de mára Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarát vezeti. 2009-ben alapította meg a Szabó Balázs Bandáját, amellyel sajátos zenei és szövegvilágot alakított ki, ebbe hívja újra és újra kalandozni követőit. A magyar népzenét a könnyűzene különböző válfajaival és gyakran klasszikus zenei hangszereléssel ötvöző Szabó Balázs Bandája eddig négy lemezt jelentetett meg: a Fonogram-díjas Élet elvitelre című albumuk után 2018 márciusában jelentkeztek a legfrissebb albumukkal, melynek címe Rajtad felejtett szavaim. A zenekar állandó vendége a meghatározó fesztiváloknak, az elmúlt években számos teltházas koncertet adtak Magyarországon és a határontúlon, és olyan neves fesztiválon is bemutatkozhattak már, mint a hollandiai Eurosonic, ami Európa legnagyobb showcase fesztiválja. Pályája során Szabó Balázs több díjat is elnyert, kivételes előadói munkássága elismeréseként 2016-ban ő vehette át "az év férfi előadója" díjat a Petőfi Zenei Díjkiosztón.

A Szabó Balázs Bandája tagjai:

Acsády Soma – basszusgitár
Ferencz László – dob
Harangozó Sebestyén – gitár
Ölveti Mátyás – cselló, ének
Szabó Balázs – gitár, hegedű, ének, kaval

*****

Jegyárak:
Kedvezményes elővét (limitált): 2900 Ft
További elővételes jegyek: 3500 Ft
A koncert napján: 4000 Ft