VI. Óbudai Blues Fesztivál

II. ÓBUDAI VILÁGZENEI HÉT

A KOBUCI kert immár tizenegyedik éve elsősorban a népzene és a világzene óbudai szigeteként fordul a közönség felé. A két műfaj és a köréjük épülő kortárs kultúra a számunkra a legmélyebben összefügg. A Kárpát-medence népzenéje a kapolcsi kezdetek óta arra tanít bennünket, hogy a különböző műfajok és stílusok nem pusztán egymás mellett, hanem egymástól elválaszthatatlanul, egymást inspirálva léteznek. A közös zenei világnak ezek a finom különbségei tettek nyitottá bennünket olyan világzenei harmóniarendek irányába, amelyek a kortárs közérzetek individuálisabb kifejezésére törekszenek, ugyanakkor a tradíciók megtartó erejétől sem tudnak, vagy akarnak elszakadni. A világzenének ez az a tartománya, amit egy egész fesztivállal szeretnénk megünnepelni! A kezdetekhez hűen a színpadon feltűnnek majd kevésbé ismert formációk, természetesen meghívtuk a nagy kedvenceket, akik itthon a műfaj legkiválóbbjai, a hét végén pedig egy igazi világsztár lesz a vendég, aki szintén régi ismerős. Azt szoktuk mondani, hogy a világzene a nyitottságról szól: tartsatok velünk és az örömzenében éljük át, hogy mit is jelent ez valójában!