Európa Kiadó // Balaton
A Kobuci kertben immár évek óta hagyomány, hogy közösen lép fel a két zenekar.
A ’80-as évek elején alakult, Menyhárt Jenő gitáros–énekes–igazgató köré épülő Európa Kiadó a magyar alternatív könnyűzene úttörő, mára legendássá vált formációja. A zenekar közel 40 éves fennállása alatt számos emblematikus felállásban működött, jelenleg Menyhárt Jenő mellett Bujdosó János, Kálmán András, Koroknay András és Gyenge Lajos a zenekar tagjai.
A 2020-ban rögzítette új lemezanyagát az együttes, Love 2020 címen, amely végül 2021. októberében jelent meg.
Legfrisseb anyaguk Könnyedén vett apokalipszis címen fog megjelenni.
A Balatonnal a nyolcvanas évek óta egyfajta szimbiózisban él a csapat, a Kobuci kertben immár évek óta hagyomány, hogy közösen lép fel a két zenekar.
Jegyárak:
Early bird: 4000 Ft
Elővétel: 5000 Ft
A koncert napján: 6000 Ft