VI. Óbudai Világzenei Hét a Kobuci Kertben!
Forte Társulat – Szkéné Színház – Kultháló:
AZ IDŐ MARASZTALÁSA
Bodosi György művei alapján
Tájképek egy falusi írótól
Horváth Csaba és Földeáki Nóra több mint egy éven át kutatta dr. Józsa Tivadar, írói nevén Bodosi György szellemi hagyatékát a Balaton-felvidéki Pécselyen. A falu és a szomszédos települések körorvosaként hosszú évtizedekig szolgált polihisztor szerzői munkássága sem a saját közegében, sem szélesebb irodalmi körökben nem közismert, pedig indulását Illyés Gyula és Weöres Sándor is támogatta. Fő hivatásának szentelte az életét, s miközben járta a térség falvait, mindent megfigyelt. A falusi ember karakterét, sorsát, életformáját és problémáit, a természeti jelenségeket, állatokat, növényeket, az idők változását és az univerzum tanításait.
Az idő marasztalása ennek a lenyomata. Életképek, történetek, karakterek egy falu életéből, költőiség és fizikalitás Dresch Mihály lélekemelő zenéjével, amiből egy saját törvények szerint működő ismerős világ áll össze. Bodosi György életműve a lokálisból merít és az egyetemes felé tart. Ezért is érdemes arra, hogy kiemeljük az ismeretlenség ködéből és közkinccsé tegyük.
szereplők: Földeáki Nóra, Hevesi Fanni, Kondákor Ajsa Panka, Bari István, Fehér László, Horkay Barnabás, Krisztik Csaba, Pallag Márton, Widder Kristóf
zene: Dresch Mihály
zenészek: Dresch Mihály, Zimber Ferenc, Mohácsy Lőrinc Ágoston
rendező: Horváth Csaba
Jegyárak:
Elővétel: 3500 Ft
Az előadás napján: 4000 Ft