VI. Óbudai Világzenei Hét a Kobuci Kertben!
"Negyven éve, 1984-ben történt, hogy Fekete Antal, Kása Béla, Kodoba Marci, Béla, Radák Misi mind együtt voltak lakodalomban Magyarpalatkán és Mezőkeszüben. Legendás nevek mögött legendás emberek.
Mint a mesében: a palatkai zenekar meseszépen muzsikált, Kása Béla a őket fényképezte, Fekete Antal pedig egyik leghíresebb hangfelvételét készítette. Nekik köszönhetjük, hogy negyven év múltán láthatjuk, hallhatjuk azt a csodát, amire Magyarpalatka muzsikusai negyven éve képesek voltak.
És ma itt van velünk Kása Béla, Fekete Antal, Radák Misi fia, Kodoba Márton fia és két zenész-unokája. És mindannyiuknak köszönhetően itt lehetünk mi, tanítványok, rajongók is.
Már maga ez is válhat egyszer legendává..."
Koncz Gergely
A Fanfara Complexa - mint táncházi zenekar - 2002-ben alakult, azóta állandó és kedvelt résztvevője a budapesti és a vidéki táncházaknak. Megalakulása óta rendszeresen szerepel külföldi fesztiválokon: játszottak Kínában, Olaszországban, Szlovéniában, Lengyelországban, Csehországban, Törökországban és Romániában. 2002 óta rendszeres résztvevői a nyaranta megrendezésre kerülő Somoskai Falunapoknak, ahol moldvai csángó környezetben zenélhetnek, tanulhatnak - bekapcsolódva a falu életébe. Zenéjük alapvetően az autentikus moldvai-csángó népzenén, illetve az új stílusú szerba, hora és manele dallamokon alapul. A zenekar - követve a zene legősibb funkcióját - alapvetően táncos, "talpalávaló" zenét játszik, de szívesen adnak koncertet és vállalnak zenés utcai vonulást is.
Jegyárak:
Elővétel: 1500 Ft
A táncház napján: 2000 Ft
A 20 órás eseményre megváltott jegyek 19 órától érvényesek, tehát egy jeggyel látogatható mind a két június 27-i programunk.