„A kilencvenes évek végén Borlai Gergő meghívott új kvartettjébe, ahol javarészt sztenderdeket játszottunk. A formációban Hárs Viktor bőgőzött, Dresch Mihály szaxofonozott, én pedig trombitáltam. Gergő Miskolci úti próbatermében készültünk a Dózsa Művelődési Házas koncertre. A próbák során egyre jobban éreztük magunkat együtt zeneileg és emberileg is. Egy ponton elérkeztünk a Goldsboro Express című Coltrane-darabhoz, amikor Misi teljes nyugalommal, de határozottan jelezte, hogy nem szeretne részt venni benne. Meglepődtünk, de nem volt ebben semmi konfrontatív – inkább tiszta és őszinte kiállás volt. Elmondta, hogy nem tudja ezt a zenét hitelesen megszólaltatni, nem érzi magáénak.

Muzsikusként hajlamosak vagyunk rá, hogy meg akarjunk felelni minden elvárásnak, de hosszú távon sokkal fontosabb, hogy megtaláljuk a saját utunkat. A zenének azt a szegmensét, ami a legközelebb áll hozzánk, amit a legkisebb ellenállással tudunk hitelesen megszólaltatni. Misi pályája a legjobb példa ennek a gondolatiságnak az igazolására. Azóta is sokszor eszembe jut ez a pillanat. Hálás vagyok érte."

HORVÁTH LÁSZLÓ kulturális szakember; a Fonó Budai Zeneház ügyvezető igazgatója

Dresch Mihály személyiségét a zenéjén keresztül megismerni, vagy Dresch zenéjén keresztül megfejteni a személyiségét. Tehetünk kísérleteket, de egyik nincs a másik nélkül. Az az emberi nagyság, ami benne, belőle árad, feltételezi azt a nagy zenét, amit megalkot, tálal.

Dresch lételeme a kutatás - annyi kísérletet tett már zenében, annyi albumot rakott le az asztalra - mindben olyan markánsan fogja és forgatja ki a pillanatot - ami a legnagyobbak közé emeli őt, így

Kiadóként, szervezőként most 2 pillanat jön elő a távolból - a Fuhun című lemez és annak születése 2011-ben (végül is egy új hangszert alkotott, meg egy egyedi világot is azóta) és nálunk a Dombos Festen tartott 50 éves születésnapi koncertje (ezek szerint 20 éve volt😉)...az egy kortörténeti muzsika volt, megbeszélt 60 perc helyett 120 percben elmondva a lényeget, a lehetetlent - az igazság oda át van, vagy az igazabb világ talán....Most is ezen igazodáshoz kívánunk még sok-sok évet és boldogságot a művész úrnak!

BORBÉLY MIHÁLY szaxofonművész

Mindenki Misi bácsi Állunk hazánk egyik legcsaládiasabb fesztiválján, a hamarosan kezdődő Borbély-Dresch Quartet koncertje előtt. Egyik legmeghatározóbb példaképünk, Ráduly, valamint Dresch és én - mindhárman Mihályok. Szakmázunk, viccelődünk, morgolódunk, filozofálunk… Dobos kollégánk kislánya néz minket, s kérdi szüleit: ki a harmadik bácsi? Kettőnket jól ismer, a minap is náluk próbáltunk - anyja válaszol: Ráduly Misi bácsi. Zsálya elgondolkodik, szeme felragyog, s felkiált: mindenki Misi bácsi!

Hmmm, jónéhányszor beszélgettünk már így hármasban, sőt, muzsikáltunk is már együtt, de csak most döbbenek rá, micsoda társaságba “keveredtem”! Azt hiszem egyértelmű, hogy hármunk szószólója, a

Dresch Misi, aki évtizedek óta mindig őszintén, szíve-lelke legmélyéről, hittel, heves szenvedéllyel, mégis megértő türelemmel alkotta meg dallamait, táncos ritmusait, zenei-művészi világát, mely számunkra immár hosszú ideje iránytűként szolgál. Kívánom, hogy még sokáig így legyen - Isten éltessen, druszám!

LUKÁCS MIKLÓS cimbalomművész

Dresch Misi 70 éves – hihetetlen! Az ő esetében ez mit sem számít, hiszen örökifjú – örökifjú az életben és a zenében is.

Több mint húsz éve játszunk együtt, tehát sok mindent megtapasztaltunk és átéltünk közösen, mondhatni: árkon-bokron túl vagyunk. Számomra jó barát és zenei testvér, olyan példamutató irány, amelyre ő soha nem törekedett tudatosan – egyszerűen csak tette a dolgát: őszintén, tisztán, hatalmas hittel.

Zenéjében nincs kompromisszum, nincs megfelelési kényszer – mindig önazonos maradt. Nem akart soha nagy követőbázist, nem érdekelték az úgynevezett trendek, nem hajszolta a sikert,

Egyéni hangja, belső ereje és hitelessége számomra iránytű – emberként és muzsikusként is. Becsüljük jobban, és figyeljünk még inkább rá – jobb lesz tőle a világunk!