VI. Óbudai Világzenei Hét a Kobuci Kertben!
Kása Béla kiállításmegnyitója a Kobuci hátsó teraszán, majd a Magyarpalatkai Banda és Koncz Gergely zenekara koncertje 19 órától.
„A fotózás nálam már jóval előbb kezdődik, nem a felvétel pillanatában. Az expozíció az agyban, a lélekben és a szívben történik meg." KÁSA BÉLA az eltűnőben lévő paraszti kultúra és életmód talán legfontosabb vizuális megörökítője. A Világzenei Hét negyedik napján az ő nevéhez kötődő fotókiállítás és az azt kísérő élő koncert alkalmával nem egyszerűen tisztelegni szeretnénk az erdélyi zenei kultúra nagy alakjai előtt, hanem bemutatni annak a jelenig tartó folyamatnak a szereplőit, akik ma is képviselik a magyarpalatkai örökséget, formálják és alakítják azt.
„Negyven éve, 1984-ben történt, hogy Fekete Antal, Kása Béla, Kodoba Marci, Béla, Radák Misi mind együtt voltak lakodalomban Magyarpalatkán és Mezőkeszüben. Legendás nevek mögött legendás emberek.” KONCZ GERGELY prímás szavai pontosan leírják, hogy mi is az az örökség és tapasztalat, amit KODOBA MÁRTONRA (1941-2003) és KODOBA BÉLÁRA (1944-1999), a világszerte ismert, néhai magyarpalatkai prímásokra, illetve RADÁK MIHÁLYRA (1938-1992) néhai kontrásra emlékezvén szeretnénk megünnepelni és folytatni az esemény alkalmával.
A kiállításmegnyitó után a palatkai zenét autentikusan muzsikáló formációk színpadra szólításával, mindenekelőtt a magyarpalatkai prímások zenészutódainak, a MAGYARPALATKAI BANDA tagjainak meghívásával egy olyan sokrétű, zenei és a zenét közelebb hozó programot szeretnénk összeállítani, ami a legkevésbé sem nosztalgikus.
Jegyek elővételben: 1500 Ft
Az esemény napján: 2000 Ft
Az eseményre megváltott jegyek érvényesek az este második programjára is.