06.18. kedd 19:00

CHALGA // DRESCH HÚROS QARTET

19:30 Chalga
20:30 Dresch Húros Quartet  

A Chalga zenekar két lemez (Sabir, 2006; Erdő, erdő, 2010) és pár év szünet után 2018-ban újra-aktiválódott, némileg más felállásban, és más hangszerekkel. Felvettünk három régi és három új számot, ezen keresztül mutatva meg, hogy miképpen szólnak a régi számok az új hangszereléssel, és hogyan szólnak az új számok, kijelölve az új hangzást: kicsit kevesebb tradicionalitás, helyette vannak másféle izgalmak - de ennek felfedezése már a hallgató dolga.

Fekete Bori - ének
Horváth Móni - szaxofonok, kaval, fuvola, ének
Kuczera Barbara - hegedű, ének
Takács Szabolcs - basszusgitár, bőgő
Zagyva László - dob
Zagyva Tamás - gitárok


Dresch Mihály minden bizonnyal a hazai folk- és jazz-élet világszínvonalú, zenetörténeti értelemben is megkerülhetetlen képviselője. Ahogy Garbarek az észak-európai vagy Coltrane az afro tradíciókat, úgy Dresch az erdélyi autentikus folk jellemző elemeit emelte be a jazzbe, ezáltal alkotott egyéni, a Kárpát-medence archaikus zenei mélységeit a modernitásig örökítő stílust, egy kizárólag hozzá tartozó hangszerrel, a fuhunnal egyetemben. 
A legendás Gondolatok a régiekről című albumtól a legújabb lemezekig Dresch egyetlen anyagon dolgozik, egyre finomabb, egyszerre személyes és a személytelenségig közös rétegeit tárva fel ugyanannak a hatalmas zenei világnak. Kedden este Húros Qartetjével érkezik hozzánk.

A fesztivál a az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiumának támogatásával valósul meg!

Jegyek online elővételben 1000 Ft-os, a koncert napján online és nyomtatott formában a helyszínen 1500 Ft-os áron kaphatóak.