Táncház // Fanfara Complexa // Tükrös Zenekar
Sem a fesztivál, sem a születésnapi ünnepség nem lehet teljes a főváros legnagyobb szabadtéri táncházának megismételhetetlen hangulata nélkül. CSÜTÖRTÖK kora estétől péntek hajnalig a FANFARA COMPLEXA szaxofonokkal, tangóharmonikával, kobozzal előadott moldvai csángó, román és cigány dallamai, illetve a TÜKRÖS ZENEKAR jóvoltából a Kárpát-medencei vonós zene legszélesebb spektrumai töltik be a kertet.
*****
A Tükrös zenekar egyik legnagyobb érdeme, hogy elsőként ők szólaltatták meg hitelesen a szatmári vonósbandák zenéjét. A 2000-ben megjelent Szatmári népzene az 1900-as évekből című lemezük a Művészeti Akadémia Millenniumi Pályázatának Arany Oklevelét is elnyerte.
A szatmári mellett a különböző mezőségi népzenék, különösen Magyarpalatka népzenéje forrott össze a zenekar nevével. 2008-ban megjelent A mi Mezőségünk című lemezük Fonogram-díjat nyert.
A Tükrös zenekar tagjai ahhoz a népzenész generációhoz tartoznak, akik mestereiktől, a falusi muzsikusoktól még személyes baráti kapcsolat révén, első kézből tanulták meg a népzene stílusjegyeit. Ezért is vallják meggyőződéssel, hogy ez a zene minden változtatás nélkül, a maga eredeti szépségében is utat talál valamennyiünk szívéhez.
A fesztivál a az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiumának támogatásával valósul meg!
Belépő: 1000 Ft